Mindörökké ősz (novemberi zeneajánló 2023.)
November eljöttével beköszönt az ősz utolsó hava. A természet színei lassan elhalványulnak, és a rövidebb nappalok emlékeztetnek minket az élet körkörös természetére. Ez az időszak nemcsak az emlékezés, de az önmagunkba tekintés ideje is, amikor a zene különösen mély érzelmeket hordozhat magában. A zenekar tagjai a saját érzéseiket és értelmezésüket megosztva – és a közönség segítségét kérve – összeállítottak egy vérbeli doomster playlistet.
Anathema – One last goodbye
Dani választása az Anathema „One Last Goodbye” című dalára esett. A szám eredetileg a szerelmi bánatról szólt neki, azonban a dal mögötti valós történet megváltoztatta a személyes értelmezését.
„Sokat gondolkodtam, hogy mi is lehetne számomra a tökéletes dal erre az alkalomra, mert szinte bármelyik kedvencem bármelyik alkotását választhatnám. Végül arra jutottam, hogy kevés olyan dal van, ami annyira hozzám nőtt volna, és amit többet játszottam volna az elmúlt húsz évben, mint az Anathemától a One last goodbye. Én is, mint valószínűleg nagyon sokan, sokáig azt hittem, ez a dal a szerelmi bánatról szól, és körülbelül tíz éven át ezt is jelentette számomra. Aztán idővel megtudtam, hogy kinek az emlékére írták a Cavanagh-testvérek, és akkorra már számomra is aktuálissá vált a szöveg valódi jelentése. A One last goodbye nekem nem a gyász vagy a halál dala. A tudat megélése, hogy volt valaha egy életünk, ami már soha többé nem jön el. Úgy vélem, ez az alkotás semmiképp nem hiányozhat erről a csodálatos listáról.„
Wardruna – Helvegen
Gyurinak ezek a hetek lehetőséget adnak, hogy elgondolkozzon az élet véges volta felett.
„Fiatalon mindig úgy gondoltam: meghalni harc közben nemes dolog és hősies. Katonaként már úgy gondolom: úgy szeretnék majd egyszer tàvozni e világról, hogy a szívemnek legkedvesebb ember tekintete legyen az utolsó mikor lehunyom végleg a szemem… a páromé.”
Helloween – I Don’t Wanna Cry No More
A halottak napja nem csupán a morózus merengésről szól. A halál, elmúlás mellett az emlékezés, az emlékek ünneplése is időszerű. Gergő halloweeni ajánlója, egy Helloween-dal, tökéletesen tükrözi ezt a kettősséget.
„Bár talán ez a dal a zenekar egyik legkevésbé sikeres (és jól sikerült) albumára került rá, ez a szám mégis megfogott, mert a veszteség bánata mellett a jövőbeli viszontlátás keserédes reménye is benne van.”
Opeth – Bleak
Dávid a magyar irodalom egy megkerülhetetlen alakjához nyúlt, és megosztott egy gondolatot Ady egyik „legdoomabb” verséből, kiemelve a halál és az élet találkozásának súlyát.
„És Halál-Úr templomában,
Hol tolongva hal föl az Élet,
Rettegve, félve hódolok
S félek, hogy már tán nem is félek.”
És a teljes lejátszási listát itt találjátok: